Sajtó

Sajtó Hero

„Azt mondták, túl fiatalok vagyunk. Mi meg azt, hogy akkor ideje felnőnie a piacnak" - Nem csak nagyobb, érettebb is: 18 éves lett a MediaSales

Budapest, 2025. június 18. - Idén nagykorúvá vált Magyarország egyik független médiaügynöksége. A MediaSales márka alá tartozó cégcsoport 2007-ben egy mini, galériás irodából indult útnak a József körútról, ma pedig már több mint 3 000 kampánnyal, 150+ ügyféllel, 7 milliárd forintos forgalommal, díjnyertes projektekkel, és egy több mint 1 000 fős utánpótlás-programmal a háta mögött ünnepli 18. születésnapját.

Szakmai lázadásból multimédiás sikertörténet

A MediaSales alapítói – Béres Szilárd, Gerzsényi Tamás és Csarnai Marianna – 2007-ben döntöttek úgy, hogy saját kezükbe veszik sorsukat, és egy értékalapú, ügyfélközpontú médiaügynökséget hoznak létre.

"A Pesti Esttől jöttünk el, azt gondoltuk, hogy jól ismerjük a médiapiac működését és a hirdetési piacot is. Saját céget szerettünk volna. Máshogy menedzselni a dolgokat, mint ahogy eddig láttuk. A József körúton egy kicsi, de saját irodában kezdtük meg a működésünket. Anno még a Világgazdaságban is megjelent, hogy a volt Pesti Estesek új céget hoztak létre MediaSales néven"
– Béres Szilárd, a MediaSales egyik alapítója

„Nem volt pitch, nem volt business plan. Volt egy kávé, egy flipchart és három makacs ember" – emlékeznek vissza az alapítók. Rövidesen csatlakozott hozzájuk Gulya Gergely és Szeles Tamás is, akik ma már tulajdonosként formálják a MediaSales jövőjét.

Az első időszak ikonikus pillanata volt a MediaSales Akadémia elindítása az Uránia Mozi büféjében, ahol péntekenként a médiaipar szereplői adtak elő, miközben a csapat a sales-kollégákat képezte. Innen indult a hosszú távú építkezés. Jelenleg 23 fő dolgozik a cégcsoportnál.

Az első Crocs-kampánytól a Hipnózis-díjakig

A Crocs hazai bevezetése, a Rolling Stones-koncert mellé időzített részben gerilla Quad Light ambient kampány – ahol a Crocs papucsokból kirakott plakát hirdette az új márkát – már korán megmutatta: a MediaSales tud mást, tud többet.

Az elmúlt években a csapat több díjat is elhozott:

  • Hipnózis Fődíj és Festival of Media Global Awards nemzetközi verseny „Best use of Technology" kategória arany díja (2018) – Társügynökségként, a 17 000 egyedi futóvideóval készült Telekom Vivicittá kampányért. Ügynökség: Wavemaker és Umbrella
  • Arany Effie (2023) – Társügynökségként, a Magyar Orvosi Kamara „Karácsonyi ügyelet" kampányáért. Ügynökség: A Hatodik Szék
  • Hipnózis Arany (2024) – Társügynökségként, a kultikus Pesti Est újraélesztéséért a Kék Pelikán projekttel. Ügynökség: Umbrella
  • Lollipop (2024) offline & online brand activation - Társügynökségként, bronz - a kultikus Pesti Est újjáélesztéséért a Kék Pelikán projekttel

18 év, több mint 28 bevásárlóközpont, 3 000+ kampány, 7 milliárdos forgalom

A cég mára stratégiai tervezéssel, médiavásárlással, tartalomgyártással, PPC- és programmatic kampányokkal, AI-alapú marketing és kreatív automatizációval támogatja ügyfeleit. Olyan márkákat visznek több mint egy évtizede, mint a Live Nation (16 éve), a MediaMarkt (14 évig), vagy a Xella (14 éve).

Portfóliójukban döntően multinacionális cégek, bevásárlóközpont-hálózatok és rendezvényszervezők szerepelnek, de nonprofit ügyfelek kampányai is megjelennek időről-időre.

Utánpótlás, mint küldetés: több mint 1 000 fiatal karrierje indult itt

A MediaSales utánpótlásprogramjában, a MediaGo program keretében több mint ezer fiatal indult el a szakmai pályán – sokan közülük ma már vezetőként térnek vissza az ügynökséghez, akár ügyféloldalon, akár oktatóként.

Falus Dávid (Bayer Consumer Health üzletágának digitális vezetője), Szabó Edit Ditte (ex-Microsoft illetve Citibank és OTP bank, ma saját céget vezet), vagy Hell Csilla (BeSocial, key account manager) karrierje is innen indult – és mindannyian máig aktív szakmai kapcsolatban maradtak az ügynökséggel.

A jövő: innováció, AI, nemzetközi horizont

A cég fókuszában továbbra is az ügyfélérték, a rugalmasság és a szakmai alázat áll. A marketing automatizációs részleg Írországból szolgál ki nemzetközi ügyfeleket, az AI-alapú marketing, kreatív és kampányeszközökkel pedig új szintre emelik az ügyfélélményt.

Az új mediasales.hu weboldal is hamarosan debütál, tükrözve a cég új korszakát.

Együtt nőttünk fel a magyar reklámpiac változásaival

A MediaSales története egyben a hazai médiapiac lenyomata is. 18 év alatt végigéltek gazdasági válságokat, jogszabályi változásokat, médiafogyasztási trendfordulókat – és minden kihívásból megerősödve kerültek ki.

"Az alapításkor kialakított értékeinkhez továbbra is tartjuk magunkat, és erre büszkék vagyunk. Nem vagyunk a legnagyobbak, de biztos, hogy az egyik legkitartóbbak és legszenvedélyesebbek. Ez a mi nagykorúságunk valódi jelentése számunkra"
– a tulajdonosok

Rólunk mondták

Falus Dávid

Bayer Consumer Health üzletágának digitális vezetője

"Szakmai pályafutásom több mint egy évtizede indult a MediaSales-nél, ahol nemcsak a média és a digitális marketing világával ismerkedtem meg alaposabban, hanem egy olyan szakmai együttműködés is elindult, amely a mai napig aktív. Az itt megszerzett tapasztalatokat és tudást később a Central Médiacsoportnál, majd a Telekomnál mélyíthettem tovább, jelenleg pedig a Bayer Consumer Health üzletágának digitális vezetőjeként dolgozom, három ország piacáért felelve. Különösen nagy büszkeség számomra, hogy a MediaSales-hez fűződő szakmai kapcsolat nemcsak megmaradt, hanem új szintre is lépett: jelenleg közösen oktatunk a Budapest Metropolitan Egyetem digitális marketing szakán."

Szabó Edit Ditte

Ditte Digital, Digital Marketing Consultant & Trainer

"Egy gyakornoki helynek indult, de végül életem egyik legmeghatározóbb szakmai állomásává vált: a MediaSalesnél tanultam meg a digitális marketing alapjait – amikor ez még újdonságnak számított –, és együtt dolgoztunk ki egy olyan képzést, amely ma már Executive MBA-ként működik a METU-n, és amelynek oktatójaként azóta is visszatérek. De ami ennél is fontosabb: ott kaptam először valódi megerősítést és lehetőséget arra, hogy ne csak jó legyek abban, amit csinálok, hanem higgyek benne, hogy vezetővé válhatok. Ez volt az a kezdőlökés, amely elindította azt a karrierutat, amely később vezetői szerepekhez segített a Citibanknál, majd az OTP Banknál, aztán a Microsoftnál és egy nemzetközi kitérőn át egészen odáig, hogy ma már a saját vállalkozásomat és márkámat építhetem – azzal a szenvedéllyel és elhivatottsággal, amit a MediaSalesnél tanultam meg először igazán komolyan venni."

Hell Csilla

BeSocial key account manager

"A MediaSales lehetőséget biztosított nekem arra, hogy rájöjjek, hogy amit az iskolában tanítottak, az valójában a gyakorlatban néha teljesen másképp működik. Valós ügyfeleken, valós feladatokat végezhettem, és a digitális szakma alapjait itt sajátítottam el. A szakmai tapasztalatok mellett pedig a mai napig barátságokat köszönhetek nekik, és értékes szakmai kapcsolatokat."

MediaSales: 18 év szakmai szenvedély és innováció a médiaértékesítésben

Hogyan formálta a MediaSales a média- és digitális marketing piacot – személyes tapasztalatok a Metropolitan Egyetemről.

Egy vallomással kell kezdenem: elfogult vagyok a MediaSales szakembereivel. Az ügynökséget évek óta ismerem: „médiaszélszesek” tanítottak a METU Digitális Marketing szakán, sőt egy időben (egészen pontosan 3 évig) kollégájuk is lehettem ugyanitt.

Ez a blogcikk a MediaSales 18 éves sikertörténetét mutatja be, amely a szakmai szenvedély, az innováció és az emberi kapcsolatok erejére épül – egy olyan ügynökség ez, amely a digitális marketing világában is példát mutat.

Hiteles szakemberek, akiket a Metropolitan Egyetemen ismertem meg

A posztgraduális tanulmányaim alatt mély benyomást tettek rám szakmai hozzáállásukkal és piacismeretükkel. Esettanulmányok tucatjain keresztül mutatták be azt, hogy mit kell tudnia egy felkészült digitális marketing szakembernek. Azt a tudást és szemléletet adták át, hogy a gyorsan változó média- és reklámpiac kihívásaira reagálva hogyan lehet új szintre emelni a digitális marketinget testre szabott, adatvezérelt megoldásokkal, kreativitással és rendszerszemlélettel.

Ez a személyes tapasztalat megerősítette bennem, hogy a digitális marketing nem csak technológia, hanem emberi kapcsolatok, kreatív megoldások és a szakmai know-how bonyolult összjátéka.  A képzés alatt világossá vált számomra, hogy a médiaértékesítés jövője a rugalmasságban, az innovációban és a folyamatos alkalmazkodásban rejlik. A MediaSales számomra ezt a szemléletet testesíti meg, és ezért tartom őket a hazai szakma egyik legfontosabb szereplőjének.

A kezdetek

A cég 2007-ben indult három makacs, de elszánt szakember, Csarnai Marianna, Béres Szilárd és Gerzsényi Tamás kezdeményezésére, akik saját értékalapú, ügyfélközpontú médiaügynökséget álmodtak meg. A kezdet egyszerű volt: egy kávé, egy flipchart és egy kis iroda a József körúton, de a lendület és a szakmai hitvallás már akkor megmutatta, hogy nem egy átlagos ügynökség van születőben.

Az ügynökség egyik ikonikus pillanata volt a MediaSales Akadémia elindítása az Uránia Mozi büféjében, ahol rendszeresen képzéseket tartottak a sales kollégáknak – ezeken az alkalmakon különféle vendégelőadók:  a médiaipar szereplői is megosztották tudásukat.

MediaSales csapat

A Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) felkérésére 2012-ben lefektették az Executive MBA Digitális Marketing posztgraduális képzés szakmai alapjait – ezen a képzésen azóta is számos munkatársuk tanít: Béres Szilárd, Gerzsényi Tamás, Gulya Gergely, Szeles Tamás. Volt opponensem, Csarnai Marianna címzetes egyetemi docensként fogja össze a szakmai munkát. Legkedvesebb óraadó tanárom, Szabó Edit Ditte (aki a marketingtitkok blog rendszeres vendégszerzője) szakmai karrierjét is a MediaSales utánpótlásprogramja, a MediaGo indította el.

„Ez volt az első hely, ahol megerősítettek minket abban, hogy igazán jó szakemberré és akár vezetővé is válhatunk.”

– Szabó Edit Ditte

18 éve a szakmában

A cégcsoport ma már 23 fős, és olyan komplex szolgáltatásokat nyújt, mint a stratégiai tervezés, médiavásárlás, tartalomgyártás, PPC- és programmatic kampányok, valamint AI-alapú marketing és kreatív automatizáció. Ez a sokszínűség és innováció az, ami igazán megkülönbözteti őket a piacon.

A MediaSales hosszú távú ügyfélkapcsolatokat ápol multinacionális cégekkel, bevásárlóközpont-hálózatokkal és nonprofit szervezetekkel egyaránt. Több mint egy évtizede dolgoznak együtt például a Live Nationnel, a MediaMarkttal, vagy a Xellával.

MediaSales ügynökség

Az ügynökség az elmúlt években számos rangos díjat nyert el, például a Hipnózis Fődíját (2018), a Festival of Media Global Awards „Best use of Technology” kategória arany díját, illetve 2023-ban bezsebeltek társügynökségként egy Arany Effie-t is.

Ez a történet nem csupán egy ügynökség sikere, hanem egy szakmai közösség folyamatos fejlődésének bizonyítéka. Az elmúlt 18 évben ez a közösség stabil alapot teremtett a jövő marketingesei számára, és megmutatta, hogy a folyamatos tanulás, az innováció és az együttműködés képes valódi értéket és szakmaiságot hozni a folyamatosan változó médiapiacon.

Kiss Csaba ﹒ 2025. 07. 03